Muskovits József és György Zoltán (2011): Magyarország hangyadarazsai. Natura Somogyiensis 18., 198 pp.
A patinás Magyarország Állatvilága (Fauna Hungariae) újabb füzeteit hiába várják az érdeklődők és a könyvgyűjtők, az 1955-ben megkezdett, húszezer oldalon nagyjából ugyanennyi állatfajt ismertető impozáns sorozat ugyanis feltehetőleg végképp lezárult Móczár László 1995-ben megjelent Redősszárnyúdarázs-szerűek, illetve Henryk Szelegiewicz és Szalay-Marzsó László 5 évvel később kiadott Levéltetvek IV. c. művével. A Móczár-féle munka már ma is ritkaságnak számít, hiszen a kiadóban egy fatális véletlen folytán a megjelent kötetek többségét bezúzták, így legföljebb 100-200-ra tehető a megmaradt és azóta régen eladott példányok száma. Ebben a kötetben az is különleges, hogy Móczár professzor, szakítva a sorozat hagyományaival, igen nagy teret szentelt az általa sokat tanulmányozott fullánkos darazsak életmódjának, viselkedésének.
A hangyadarazsakról (korábbi nevükön pókhangyákról) szóló munka tulajdonképpen a faunafüzetek szellemében íródott, amennyiben egy állatcsoport hazai képviselőit mutatja be monografikusan, határozókulcsok segítségével. 
Ugyanakkor számos ponton meghaladja a Fauna Hungariae csaknem 50 évvel ezelőtt kialakított célkitűzéseit, melyről Kaszab Zoltán annak idején - talán túlzott szerénységgel - úgy nyilatkozott, hogy fogózkodónak szánták a köteteket. A legnyilvánvalóbb különbséget a gyakorlatilag az összes fajt bemutató színes, habitusfotók jelentik, melyek Rahmé Nikola kiváló felvételei. A fotók mindegyike egységesen preparált, a hímek esetében nyitott szárnnyal kifeszített, tökéletes állapotú példányt mutat be. (A gondos preparálás is Nikola munkája.) Fontos továbbá, hogy a szöveg angolul is teljes terjedelmében olvasható, éppúgy mint a 2002-ben megjelent Magyarország díszbogarai esetében. Lényeges eltérés a faunafüzetek gyakorlatával szemben, hogy a szerzők az eddig ismert összes hazai faj lelőhelyét szerepeltetik, sőt ponttérképeken is ábrázolják azokat.
A hangyadarazsak nem tartoznak a közismert és főképpen az úton-útfélen felbukkanó rovarok közé, még a hivatásos rovarászok zöme sem igen találkozik velük rendszeresen, annak ellenére, hogy a vörös-fekete színmintázatú, olykor a másfél centiméteres testnagyságot is meghaladó, élénk mozgású szárnyatlan nőstények meglehetősen feltűnőek a kopár, homokos vagy löszös talajon. A röpképes hímek megjelenésükben annyira eltérnek a nőstényektől, hogy az avatalan szemlélő számára föl sem merül, hogy egyazon fajról van szó. Muskovits József és György Zoltán munkája részben a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményének, részben pedig az első szerző magángyűjteményének földolgozásával készült, az átnézett példányok száma megközelíti a tízezret. Munkájuk páratlan vállalkozás, hiszen az európai könyvpiacon sem kaphatók színes fotókkal illusztrált, átfogó munkák erről a csoportról.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Bajári Erzsébet a Fauna Hungariae sorozat 9. füzeteként, 1956-ban megjelent munkája, a Tőrösdarázs alkatúak (Scolioidea) már tárgyalta a Kárpát-medencéből akkor ismert pókhangyákat (Mutillidae), szám szerint 17 fajt. Ez a 16 oldalas munka mára sok szempontból elavult, több faunára új, sőt egy tudományra új faj is előkerült azóta (Smicromyrme pilisensis Muskovits & Lelej, 2010).
írta: Szél Győző
