Felhívás! 62. Növényvédelmi Tudományos Napok
2015. november 16. írta: bogarász

Felhívás! 62. Növényvédelmi Tudományos Napok

Az MTA Agrártudományok Osztályának Növényvédelmi Bizottsága, valamint a Magyar Növényvédelmi Társaság – együttműködve a FM Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztályával (FM ÉlfF) – megrendezi a

„62. NÖVÉNYVÉDELMI TUDOMÁNYOS NAPOK" -at, melynek időpontja: 2016. február 16-17.

mntlogo.jpgAz egyes szekcióülések (Növénykórtan, Agrozoológia, valamint Gyomnövények, gyomirtás) helyszíne
2016. február 16-án az MTA székháza (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.), február 17-én pedig az MTA Agrártudományi Kutatóközpont 1022 Budapest, Herman Ottó út 15. szám alatti telephelye lesz. Számítógépes projektor használatára valamennyi teremben lehetőség lesz. A rendezvényre csak olyan előadással, illetve poszterrel lehet jelentkezni, amely más szakmai fórumon a tanácskozást megelőzően nem szerepelt és nincs is bejelentve, azaz, az ismertetni kívánt tudományos eredmények ezen alkalommal hangzanak el első ízben. Amennyiben előadást kíván tartani, vagy posztert szeretne bemutatni, szíveskedjék annak rövid összefoglalóját e-mailben (janos.m33@gmail.com), valamint nyomtatott formában is 2015. november 30-ig Dr. Molnár János nevére a „62. Növényvédelmi Tudományos Napok” megjelöléssel az MTA ATK NÖVI, 1525 Budapest, Pf. 102. postai címre eljuttatni, ugyanis az MNT székhelyén gyűjtjük a postai úton beküldendő jelentkezéseket. Kérjük a módosított határidő betartását!

Az összefoglaló tömören és tagoltan (célkitűzés, módszer, eredmény) tartalmazza a munka megértéséhez szükséges információkat. A jelentkezések elfogadásáról az MNT illetékes szakosztályainak elnökeiből és titkáraiból álló Lektori Bizottság dönt, és a döntésről minden jelentkezőt elektronikus úton értesít. Az adott szakmai bizottságnak jogában áll átsorolni az előadásra beküldött anyagot a poszter szekcióba, ha úgy ítéli meg, hogy a jelentkezők által beküldött előadások száma meghaladja a konferencia rendelkezésére álló időkeretet. A tudományos napok anyagából megjelentetett kiadványban nemcsak az ott elhangzó, hanem valamennyi, a konferenciára elfogadott összefoglaló szerepel majd. Az elektronikus kiadvány a szokásos módon ISBN számmal jelenik meg a Magyar Növényvédelmi Társaság honlapján.

A közlemények egységes megjelenítése érdekében kérjük a szerzőket, hogy az egyoldalas összefoglalókat A/4-es méretben, a lapszélektől 2,5 cm-es távolságot tartva, szimpla sorközzel, 12-es betűmérettel, Times New Roman betűtípussal, Word dokumentumként, .doc kiterjesztéssel, csatolt fájlként (!), a formai követelményekre ügyelve (cím nagybetűvel és vastagon, szerzők nagybetűvel, társszerzők egymástól vesszővel elválasztva, különböző munkahelyek esetén a név mellé számozott indexet írva, majd a munkahelyeket a szerzők sorrendjében feltüntetve) készítsék el. Ha a jelentkezés időpontjában már ismert, hogy a munkahely neve 2016. január 1-től megváltozik, az összefoglalón már az új név szerepeljen.

A tartalmi vagy formai követelményeket figyelmen kívül hagyó, valamint a fent megadott határidőn túl beérkező jelentkezéseket sajnos nem áll módunkban elfogadni.
Szíves együttműködését előre is köszönjük!

Budapest, 2015. november 15.

Horváth József az MTA r. tagja, az MTA Növényvédelmi Tudományos. Bizottság elnöke
Kiss Levente az MTA doktora, a Magyar Növényvédelmi Társaság elnöke

61. Növényvédelmi Tudományos Napokon (2015.03.14.) készült fényképekért kattints ide!

 

A bejegyzés trackback címe:

http://rovarok.blog.hu/api/trackback/id/tr158082966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.