Ismerjük meg Sár József entomológust!
2010. szeptember 12. írta: bogarász

Ismerjük meg Sár József entomológust!

1960-ban születtem Pécsett. A rovarok iránti érdeklődésem már általános iskolai tanulmányaim során kialakult. Később gimnáziumi biológia tanárom, Csuti Tibor közreműködésével 17 évesen a Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztályára kerültem. Néhány éves megszakítással mely alatt külső munkatársi viszonyt folytattam 1989-től teljes állást töltöttem be az osztályon.

Kutatási területem a bogarak (Coleoptera) rendjének állatföldrajzi és állatrendszertani (faunisztika, taxonómia) témában folyik. A Dunántúl zoológiai kutatásaiban a következő területek feltárásában vettem részt: Béda-Karapancsa TK., Boronka melléki TK., Barcsi borókás TK., Kelet-Mecsek TK., a Dráva-mente, - Duna-Dráva Nemzeti Park, Villányi hegység, és a Dráva-sík.

 

 

 

A kutatási eredményeimet a következő szakpublikációkban közöltem.

Sár J. (1992): Adatok a Béda-Karapancsa Tájvédelmi Körzet bogárfaunájához (Coleoptera). Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat (Pécs 6:121-131).

 

Sár J. (1992): Adatok a Boronka melléki Tájvédelmi Körzet bogárfaunájához (Coleoptera). Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat (Kaposvár 7:149-161).

Sár J. (1992): Adatok Kétújfalu (Baranya megye) bogárfaunájához (Coleoptera). Fólia Entomologica Hungarica 53:205-224.

Sár J. (1993): A Dél-, és Nyugat-Dunántúl fakéreg alatt gyűjtött bogarai (Coleoptera). Fólia Historica Naturalia Musei Matraensis 18:81-95.

Sár J. (1995): Kétújfalu (Baranya megye) és környéke emlős-, madár- és rovarfészkeinek bogarászati vizsgálata (Coleoptera) Fólia Historica Naturalia Musei Matraensis 20:199-204.

Sár J. (1995): Vizsgálatok a Dráva-mente lemezescsápú bogár (Coleoptera: Lamellicornia) faunáján. Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat (Pécs 8:85-91).

Sár J. (1998): Vizsgálatok a Dráva-mente lemezescsápú bogár (Coleoptera: Lamellicornia) faunáján. II. Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat (Pécs 9:203-207).

Sár J., Horvatovich S. (2000): Lemezescsápú bogarak (Coleoptera: Lamellicornia) a Villányi-hegységből. Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat (Pécs 10:215-222).

Sár J., Dudás Gy., Merkl O. (2001): A lapos sárkánybogár (Pytho depressus) első bizonyított magyarországi előfordulása a Villányi-hegységben (Coleoptera: Pythidae) Természetvédelmi Közlemények 9:201-207.

Sár J., Dudás Gy. (2002): Bogárközösségek (Coleoptera) vizsgálata pionír és rekultivált élőhelyen. Natura Somogyiensis (Kaposvár 3:35-43).

Sár J., Dudás Gy., Merkl O. (2003): A négyfoltos pattanóbogár, Ampedus quadrisignatus (Gyllenhall, 1817), (Coleoptera: Elateridae) Természetvédelmi Közlemények 10:85-92.

Sár J., Dudás Gy. (2003): Ritka faj-e a négyfoltos pattanóbogár, Ampedus quadrisignatus (Gyllenhall, 1817), (Coleoptera: Elateridae) Paeonia a DDNP Igazgatóság értesítője 61-67.

Sár J., Dudás Gy. (2003): Talaj-coleopterologiai vizsgálatok (Kisszékely, Nagyszékely) Paeonia a DDNP Igazgatóság értesítője 75-79.

Sár J., Dudás Gy., Merkl O. (2004): A hangyász álböde (Pleganophorus bispinosus Hampe, 1855) Magyarországon. (Coleoptera: Endomychidae) Somogyi múzeumok közleményei (Kaposvár 16:229-332).

Merkl O., Sár J., György Z. (2006): Hatvanhat bogárcsalád fajai a Mecsekből (Coleoptera) A Mecsek Állatvilága 1. Folia comloensis 115-172.

Sár J., Dudás Gy. (2007): Talaj-coleopterologiai vizsgálatok a vajszlói erdőrezervátumban. Gyökerek, Dráva Múzeum Tanulmánykötete 128-153. Barcs, 2007.

Kutasi Cs., Sár J. (2007): Kétújfalu környékének állas- és futóbogarai (Coleoptera: Rhysodidae, Carabidae). Natura Somogyiensis (Kaposvár 10:143-152).

Sár J., Szirtes B. (2007): A Mecsek sutabogár faunája (Coleoptera: Histeridae). Acta Naturalia Pannonica 2: 67-72. Pécs.

Csabai Z., Sár J. (2007): Stenelmis consobrina Dufor, 1835 (Coleoptera: Elmidae): first from Hungary. Fólia Entomologica Hungarica, Budapest.

Sár J., Merkl O. (2009): Kétújfalu és Teklafalu környékének (Baranya megye) bogárfaunája (Coleoptera), (megjelenés alatt)

Megjelent ismeretterjesztő cikkeim:

Ötnél több kő…                                          Élet és tudomány 1993

A Brazil Atlantikus típusú őserdő                 Helix kiadó, Romonya 1994

Bogársirató                                                 Élet és tudomány 2000

Pókhalált ringató bölcső                               Élet és tudomány 2003

Bogármúzeum magánkezdeményezésre        Természetbúvár 2006/6

„Ordem e progresso”                           Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola   évkönyve 2009.

Könyv:

Bogaram: Brazília                                          TypiArt Médiaműhely, Pécs

 

A mélyebb szakmai áttekintés érdekében 1991 és 1992-ben tettem 1-1 gyűjtő utat a mediterráneumban Korfu és Korzika szigetén. Itt az un. thyrrén endemizmusok után kutattam. Majd 1993-ban egy brazil múzeum meghívására 2 hónapig dolgoztam Sao Paulo, Minas-Geras és Goias államok területén. Ezt követően 1997-ben Amazóniában Tocantins állam egyetemén végeztem szakmai terepgyakorlatot (2 hónap). Harmadik brazil utam a Molnár Gábor emlékexpedíció volt (2008), egy hónap, melyben Sao Paulo és Goias államokban végeztem kutatómunkát a Naturela Brasilis Alapítvány meghívására. 2008 decemberében alakult „Drávasík Egyesület” rendes tagjává neveztek ki. Jelenleg a Dráva-sík dél-nyugati területén végzek faunisztikai feltárásokat, különös tekintettel a hangyafészkekben élő (Myrmechophil) bogárfajok után kutatva.

1988 óta vagyok a Magyar Rovartani Társaság rendes tagja. A társaság által meghirdetett, elnyert pályázati dolgozataim:

Adatok Kétújfalu bogárfaunájához 1989

Fakéreg alatt gyűjtött bogarak 1989

Újabb adatok Kétújfalu bogárfaunájához 1990

Kétújfalu és környéke emlős-, madár- és rovarfészkeinek bogarászati vizsgálata 1992

Az Abaligeti barlang bogarászati vizsgálata 1993

A Kővágószőlősi III. sz. uránércbánya felszíni meddőhányója bogarászati vizsgálata 1994

A sárkánybogár (Pytho depressus) Magyarországon 2000

A négyfoltos pattanóbogár (Ampedus quadrisignatus) Magyarországon 2002.

Jelenleg a Kétújfalui körzeti általános iskolában 30 tanulónak vezetek rovarász szakkört, mellette rovarház-vezető állományban dolgozom a helyi önkormányzatnál. A Rovarház létrehozásához szükséges anyagi feltételek előteremtése a megfelelő pályázati kiírások függvénye.

A két brazíliai expedícióm élményanyagát 2007 áprilisában megjelent útikönyvemben közöltem.

Elérhetőségek:

Cím:    7973 Teklafalu, Fő u. 39.

Tel.:     06/73 342 023

            06/20 451 7754

E-mail: sarj@freemail.hu

 

További információk:

Scarab workers of the world

http://www-museum.unl.edu/research/entomology/workers/JSar.htm

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rovarok.blog.hu/api/trackback/id/tr342291315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.