Molnár Gábor és az óriáscincér
2011. szeptember 30. írta: lagria

Molnár Gábor és az óriáscincér

Az óriáscincér (Titanus giganteus) a Föld legnagyobb bogárfaja: az eddig fogott legnagyobb egyede 16,7 cm hosszú volt, a 20 centiméteres példányokról szóló beszámolókat azonban a képzelet ihlette. Dél-Amerika északi részének sűrű esőerdeiben honos. Lárvája erősen korhadó fatörzsekben évekig fejlődik, a kifejlett bogár azonban csak néhány hétig él, mely idő alatt nem is táplálkozik. A Londoni Természettudományi Múzeum honlapján további fontos ismeretek olvashatók róla.

A nehezen gyűjthető bogárfaj elvétve található magán- vagy közgyűjteményekben, bár a rovarbörzéken több száz euróért néha hozzá lehet jutni. A Magyar Természettudományi Múzeum is őriz belőle két példányt. A kisebbik jelenleg egy vándorkiállítással az országot járja, a majdnem 14 centiméteres nagyobbik azonban soha nem hagyja el az épületet. A közelmúltig rejtélynek számított, hogy a ritka óriást ki foghatta, ugyanis a gyűjtő neve nem szerepel a bogár szűkszavú céduláján. Bálint Zsolt, a múzeum Lepkegyűjteményének vezetője már évekkel ezelőtt tudni vélte, hogy a példányt Molnár Gábor gyűjtötte, sejtését azonban nem tudta bizonyítani.

Mender Ákos, a Szegedi Tudományegyetem hallgatója szenvedélyesen kutatja Molnár Gábor (1908–1980) utazó és vadászíró munkásságát. A rendelkezésére álló adatokból, valamint az író beszámolóiból levezette, hogy a szóban forgó példányt valóban a népszerű könyveit immár vakon író Molnár Gábor fogta Brazíliában. Mender Ákos a következtetéseit egy nekem küldött levélben közölte, amelyet az alábbiakban közzéteszek. Ehhez adott szíves engedélyét ezúton is hálásan köszönöm.

A „Titanus giganteus Brasilia: Manaos (Amazonas) 1931. Vétel Horváth Elemértől. P. 342.” szöveggel felcédulázott 13,6 cm-es óriáscincér valójában egy Molnár Gábor által 1930-ban (július vagy augusztus hónapban) Manaos város Flores nevű rengetegében gyűjtött egyed. Idézem az 1972. évi brazíliai expedícióról írt Én kedves Amazóniám című útleíró könyvét, melyben az író visszaemlékezik miként került 1930-ban birtokába a fent nevezett óráscincér.

A környező sűrű árnyékú rengetegben akkor micsoda nagyszerű bogár-, lepkezsákmányra tettem szert. Az óriási kék darázs, a vespa is itt került zsákmányomba, a földkerekség legnagyobb fedeleshátú bogara, a Titanus giganteus egyik példányával. Nem világrengető példány volt a Titanus giganteus, alig tizennégy centiméteres, mégis hatvan dollárt ígértek érte. Nem adtam el nélkülözésemben sem. Több szép, különösen értékes bogár-, lepkegyűjtésemmel a Titanus giganteust első, a tapajosi vadonban ejtett jaguárom bőrével, a ma Buenos Airesben élő Weinberger Béla pajtásommal küldtem haza édesanyámnak, Budapestre. A jaguárbőr később Imre József szemészprofesszorhoz került személyes ajándékomként; a bogár-, lepkegyűjtemény édesanyámtól, Horváth Elemér révén a Magyar Nemzeti Múzeum Állattárába. A Titanus giganteus – ezt fellélegezve mondom – ma [1972-ben] is megvan a Budapesti Természettudományi Múzeum bogárgyűjteményében. (Én kedves Amazóniám; Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp. 1975; 59–60. oldal.)

Az író Kalandok a brazíliai őserdőben című könyvéből kiderül, hogy társai, Horváth Elemér (autodidakta módon képzett) „entomológus” és Pusztay Lajos cipőbolt-tulajdonos (az expedíció finanszírozója) Pernambuco állam fővárosából, Reciféből már maláriás betegen jutottak el Belém városába. (Pusztaynak még a recifei mocsarakban egy zöld sásfélétől szerzett vágások miatt tályogok is keletkeztek a lábán.) Már a fent említett cédulán található dátum sem stimmel, mivel Horváth Elemér és Pusztay Lajos rövid idejű Belém környéki tartózkodás után, még 1930. augusztus végén (láttam az útleveleikben feltüntetett pecsétet, mely ezt bizonyítja), elhagyva Brazíliát, szeptember 4-én érve el Le Havre kikötőjét, betegen hazatértek Magyarországra.  Többé egyikük sem tért vissza Brazíliába. Arra, hogy a nevezett Titanus giganteus Horváth Elemértől való vételként lett feltüntetve, részben magyarázattal szolgálhat, hogy az ő kezén is „átment” az óriáscincér, mielőtt eljutott a Baross utcai Állattár üvegfedelű dobozába (erre az Én kedves Amazóniám-ban található fent idézett írói visszaemlékezés a bizonyíték). Az 1931-es évszám sajnos a gyűjtés és az eladás évét is jelölheti. Számomra az előbbi, a gyűjtés éve tűnik valószínűbbnek. Ez esetben az a magyarázat, hogy Horváth csak 1931-ben kapta meg a nevezett bogáróriást Molnár Gábor édesanyjától, és abban a tudatban került a cédulára e nevezetes dátum, hogy azt Molnár Gábor 1931-ben fogta. Ám ha a dátum az vétel/eladás éve, úgy Horváth Elemér talán „ülhetett rajta” egy darabig, míg végül rászánta magát, és megvált az óráscincértől.

Akárhogyan is történt, a cédulán szereplő helyszín, az 1931-es dátum (ami alapján nem lehet Horváth-gyűjtés, hiszen Horváth és Pusztay, akik el sem jutottak Manaosba, 1930 augusztus végén elhagyták Brazíliát), az óriáscincér mérete, melyre az író utalást tesz, valamint, hogy a fenti idézet alapján Horváth Elemér kezén is átment a bogár, mielőtt az Állattárba került, továbbá, hogy Molnár Gábor (szintén a fenti idézetben) megemlíti, hogy 1972-ben még megvolt az Állattárban az általa fogott Titanus giganteus, valamint mert ez az egyetlen példány, mely az Állattárban fellelhető (nem számítva a vándorkiállításban található másik Titanus giganteus egyedet, mert az a közelmúltban fogott példány), és mert Horváth anyagi szegénysége folytán képtelen lett volna 1931-ben vásárlás útján szert tennie a szóban forgó Titanus giganteus-ra, úgy vélem, elégséges bizonyítékok elméletem igazolására.

Elismerem, hogy levezetett okfejtésemnek egyetlen szépséghibája mégis akad. Molnár Gábor Kalandok a brazíliai őserdőben című könyvében (Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp. 1959), mely az 1930. évi eseményeket tárgyalja, még halvány utalást sem tesz erről a fantasztikus óriáscincér-zsákmányról. Erre bizonyosan nyomós oka lehetett (talán éppen az, hogy igen korán megvált tőle).

Ugyanakkor van még egy Molnár-könyv, mely megemlékezik a fenti, 1930-ban fogott óriáscincérről. Ez az Éjbe zuhant évek (Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp. 1979, 66. o.): „Béla, Weinberger Béla. Órás és ékszerész, huszonegy évesen került ide, és mit keresett itt [Brazíliában], azt bizony maga sem tudta. Mikkor erre igen hamar rájött, pánikszerűen menekülve, a mamának szánt jaguárbőrömet magával vitte. Mama azóta már örül a jaguárbőrnek, a sok, ugyancsak Bélával küldött bogárnak, a Titanus giganteus egy, és első példányának. Másik két Titanus giganteust is fogtam, bár igaz, azokat eladtam, példányonként nyolcvan dollárért. Kellett a pénz utazásaim, gyűjtőútjaim felszerelésére.”

Ami az Állattárban található „Brasilia: Manaos (Amazonas) 1931. Vétel Horváth Elemértől. P. 342.” szöveggel felcédulázott Titanus giganteus-t illeti, a következő miatt gondolom úgy, hogy a P. 342. égződés leltári szám helyett inkább a pengőben kifejezett vételárat jelölheti. A Molnár Gábor által írt Kalandok a brazíliai őserdőben című regény legelső változatában (mely a Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. kiadásában jelent meg Budapesten 1940-ben), több fénykép is szerepel értékes rovarokról. Ezek képaláírásai (melyek jóval precízebbek, mint a későbbi kiadásokban szereplők) tartalmazzák a rovarok pengőben kifejezett értékét is. A fent említett könyv 192-193. oldala között található egy Titanus giganteusról készített fotó is a következő képaláírással: „Óriás cincér (Titanus giganteus). Hossza eléri a 20 cm-t is. A földkerekség egyik legnagyobb rovara. (Értéke 400-1200 P.)” A P. a pengő rövidítése, mivel 1927-1946 között ez a pénznem volt Magyarország hivatalos fizetőeszköze. Gondolom, az értéket döntően az adott bogáróriás mérete és épségének mértéke határozza meg, melyhez hozzájárul még a gyűjtő személye, a fogás helyszíne, ideje. 

Molnár Gábor Holdárnyékban az őserdő című útleíró regényében (Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp. 1967, 356. o.), mely 1930 bizonyos időszakába repíti az olvasót, egy a Tapajós folyón elfogott anakonda 200 milreisz áron történő értékesítése során, említést tesz ezen összeg amerikai dollárban és pengőben kifejezett értékéről is: „Kétszáz milreisz tizenöt dollár, nyolcvannégy pengő. Négy pengővel több, mint egyhavi fizetésem Feketepusztán, s mégis milyen kevés ezért a hét méteresnél hosszabb anacondáért.” (200 milreisz = 15 dollár = 84 pengő, 1 dollár = 5,6 pengő, 60 dollár = 336 pengő)

60 dollárral számoltam, mivel még Brazíliában eredetileg ennyit akartak fizetni Molnár Gábornak a fent nevezett Titanus giganteus óriáscincérért! Vagyis az Állattárban található Titanus giganteus céduláján találhatóP. 342.” kétségtelenül a pengőben kifejezett vételár (342 pengő), ami átszámítva akkor körülbelül 61 dollárnak felelt meg, melyet az Állattár fizetett Horváth Elemérnek az óriáscincér átvételekor. A fentebb felsorolt bizonyítékok alapján a Magyar Természettudományi Múzeum Bogárgyűjteményében található nagyobbik óriáscincér (Titanus giganteus) gyűjtője egyértelműen Molnár Gábor.

A szerző a Magyar Természettudományi Múzeum Bogárgyűjteményének vezetője és a Magyar Rovartani Társaság alelnöke

 forrás: magyarmuzeumok.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://rovarok.blog.hu/api/trackback/id/tr183267848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.