A trónbitorló álposzméhek
2014. június 01. írta: acheta

A trónbitorló álposzméhek

A trónbitorló álposzméhek

Magyarországon 34 poszméhfaj fordul elő. Ezek nagy része – köztük az év rovara, a földi poszméh (Bombus terrestris) is – társas, államalkotó rovar, kasztokra tagolódó családközösségekben él. A korábbi hetek írásaiban életmódjuk fő vonásaival már megismerkedhettünk. Más poszméhfajok azonban felhagytak a létfenntartás e dolgos útjával, és inkább mások munkájának kihasználására rendezkedtek be. Kolóniaélősködők, nincsen saját dolgozó kasztjuk, és nőstényeik társas rokonfajaik államai felett veszik át az uralmat, majd döntik romba azokat. Ezek az úgynevezett álposzméhek. Korábban külön genuszba (Psithyrus) sorolták ezeket a fajokat, mára azonban kiderült, hogy nem egy önálló leszármazási csoportot képviselnek, a kolóniaélősködő fajok közelebbi rokonai kihasznált gazdafajaiknak, mint egymásnak. Öltözékük is erősen hasonlít gazdáikéra. Életmódjukat bemutatandó a továbbiakban részletesebben is megismerhetjük a földi álposzméhet (Bombus vestalis), a földi poszméh viaszvárosainak hívatlan vendégét.

Egy szépreményű földi poszméh fészekben járunk, nyár eleje van. Dolgozó már bőven serénykedik a fészek körül, ivarosok még nincsenek. A fészek bejáratát dolgozók őrzik, és még azonos fajú, de más fészekhez tartozó poszméheknek sem tanácsos megkísérelni a bejutást. Megfelelő fészekközösség-azonosító illatigazolvány nélkül könnyen végzetes kimenetelű lenne a lakcímtévesztés. Egyszerre azonban egy különleges látogató érkezik. Egy földi álposzméh. A dolgozók megzavarodva próbálják megfejteni a kilétét. Nagyon hasonló saját királynőjükhöz, de öltözéke még ragyogóbb és ámulatba ejtőbb, makulátlanabb, hisz amíg a poszméh királynő fáradhatatlanul dolgozott a kolónia megalapításán, az álposzméh nőstény kedvére válogathatott a mező virágainak nektárjából. Sem gyűjtenie, sem építkeznie nem kellett. Gyanús is lehetne az őröknek, hogy a lábán egyáltalán nincs gyűjtőkészülék, ami máris sokat elárul egy nőstény poszméh munkához való viszonyáról.

Az őrt álló dolgozók reakciója mindenesetre valóban olyan, mintha megbabonázná őket a jövevény, és – vesztükre – beengedik a fészekbe. Ma már tudjuk, hogy ez a megbabonázás az álposzméh által kibocsátott feromonoknak, azaz viselkedésmanipuláló illatanyagoknak köszönhető. A fogadtatása bent is hasonló. Néhány dolgozó ugyan gyanakvó pillantásokat vet rá, de igazán a királynő tudja csak, hogy nagy a baj. A makulátlan öltözék alatt az álposzméh vastagabb páncélt és erősebb fullánkot hord, mint a poszméheké. A királynőt és a néhány védelmére kelő dolgozót megöli, majd átveszi az uralmat a fészek felett. A dolgozók innentől a trónbitorló álposzméh-királynőt szolgálják, és az ő lerakott petéit, utódait gondozzák. Az álposzméh nem nevel dolgozókat, utódai ivarosak. Mire – utánpótlás híján – az utolsó poszméh dolgozók is elpusztulnak, az álposzméh utódai kifejlődnek, elhagyják a fészket, párosodnak, majd a nőstények telelőhelyet keresnek, hogy a következő évben újabb poszméhvárosok sorsát pecsételjék meg.

Vas Zoltán, Magyar Természettudományi Múzeum

A bejegyzés trackback címe:

https://rovarok.blog.hu/api/trackback/id/tr646251453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.