Kedves olvasó! Induló sorozatunknak a célja nem más, mint hogy a Rovartani Lapok hihetetlenül izgalmas korabeli írásaiból szemezgetve, újra az olvasó elé tárjuk a rovarászat nagyjainak írásait. Fogadjátok sok szeretettel az első tanulmányt.
Pável János 1842—1901.
Irta A. Aigner Lajos.
1901
Sűrűn látogatja meg a kérlelhetetlen halál a hazai entomologusok kisded seregét. Alig hogy kizöldült a hant Bielz és Vietr sírján, alig hogy elbúcsúztattuk Neuhaus grófot, máris újabb áldozatot ragadott ki sorainkból: Pável Jánost, az igénytelen, de nagy tapasztalatú kutatót.
Pável János született 1842. deczember 31-én Nagyváradon, hol atyja, Pável Flóris, birtokos és görögkeleti templomatya volt, és a hol a fiú is a négy elemi osztályt végezte. Az apa 1849-ben hirtelen elhalt, miután a Kossuth-pénz elégetése következtében vagyonának nagy része kárba veszett volna. A vagyon többi része rokoni kézre ment, úgy hogy a fiú teljesen vagyontalanul lépett az életbe. Nagybátyja Pável Miklós-nál nevelődött azután, ahová egy katona-orvos volt járatos, a ki a jeles entomologus, Frivaldszky Imrének, a Nemzeti Múzeum természetrajzi osztály őrének benső barátja volt. Ennek útján került Pável János 15 éves korában, 1857-ben Frivaldszky Imre házához, a ki a következő évben felvétette vele a róm. Kath. hitet és a keresztatyaságot magára vállalta. Úgy bánt vele, mintha saját fia volt volna és beavatta a rovargyűjtés titkaiba.
1868-ban vezette oltárhoz Dvoreczi Koncsek Gábor segédhivatali igazgató leányát, Konstantiát, kivel a legboldogabb házasságban élt. A házasságból négy gyermek született: két kicsiny korában elhalt fiú és két leány, kik közül az egyik, Gabriella, zongora tanítónő, a másik, Konstantia, pedig a Nemzeti Múzeumban van alkalmazva.
Eközben mentora megkedveltette vele a rovarok gyűjtését, a miben Pável csakhamar szenvedélyes buzgalmat fejtett ki, és kiváló megfigyelő tehetségénél és lankadatlan szorgalmánál fogva nagy szerencséje is volt azok felkutatásában. Nem csekélyebb volt ügyessége a rovarok kikészítésében, mi mellett a madarak kitömését is elsajátította s ebben a tekintetben is szép eredményeket ért el.
Mindennek köszönhette, hogy már 1864-ben nevezték ki a Nemzeti Múzeum praeparatorává s utóbb gyűjtőjévé.
Ebben a minőségben zajtalan, de ernyedetlen működést fejtett ki: a Nemzeti Múzeum gyűjteményeiben sok ezer rovar tanúskodik fáradhatatlan szorgalmáról. A mellett rendezte a hazai lepkegyűjteményt s az általános lepke-gyűjtemény Rhopaloceráinak nagy részét, folytatásában a halál gátolta meg.
A 60-as években Frivaldszky Imre nemcsak kisebb kirándulásokon, hanem nagyobb gyűjtői utazásokon is elkisérte, így pl. 1864-ben Mehádiára, sőt midőn Frivaldszky Imre Kisázsiába készült, magával vitte. 1870. ápril. 4-én indultak s a Fekete-tengeren Sztambulba, onnan pedig Gemlikbe és Brusszába utaztak és sok viszontagság után június 25-én tértek vissza. Úgyszintén új főnöke Frivaldszky János is magával vitte Máramaros. Temes, Krassó stb. megyébe tett gyűjtő utazásaira.
Közben s utóbb hivatalos kiküldetésben egyedül is bejárta az ország különböző részét. Nevezetesen kiküldték 1880-ban a Herkulesfürdő fölött a Domogleten újonnan felfedezett Pestiere soronist nevű barlang átkutatására, a mi szerencsével járt, a mennyiben a barlangban két új vak-bogarat fedezett fel. Utóbb, 1898-ban, berendezte a szegszárdi múzeum állattani részét. Azonkívül járt a többi közt Biharban (1869.), Baranyában (1873), Sárosig Abauj-Torna megyében (1886), Hunyad megyében (1887.), Somogy megyében (1888 ), Heves megyében (1889.), Vas megyében (1890.), Liptóban (1891.), Bács Bodrog megyében (1894.), Szerem és Veszprém megyében (1896.), Besztercze-Naszód megyében (1897.), Temes megyében (1898.) és Szolnok-Doboka megyében (1899.) Különös előszeretettel kereste fel Mehádia vidékét, még pedig 1861 óta vagy húsz ízben. Utóbb leginkább a Tengermellék s a Velebit hegység vonzotta őt (1892., 1893, 1894. és 1900.) s utolsó gyűjtői útja (1901.) is oda vezette. Hazautaztában pedig, Zágrábon, 1901. június lő-én hunyt el hirtelen szívszélhűdésben.
Figyelme kiterjedt a rovarvilág minden ágára, de a meddig Frivaldszky János volt a főnöke, kivált a bogarakra. Ezek gyűjtésében különös szerencséje volt, a mennyiben sikerült több új bogárfajt felfedeznie, a melyek egy részét róla neveztek el. Ezek a következők: Anophthaltnus Hegedüsi Friv., A. Herculis Friv., A. Páveli Csiki, Scoiodipnus brevipennis Friv., Ochthebius montanus Friv., Lalhrobium (Glyptomerus) coecum Friv., Pselophus mehadiensis Friv., Leptomastax mehadiensis Friv.. Ablepton Treforti Friv., Bathyscia iitsignis Friv., B. Reitteri Friv. B. (Mehadiella) Páveli Friv., Mychophilus minutits Friv., Otiorrhynchus arrogans Friv., Thaenotherion Pulszkyi Friv. és Orestia Páveli Friv. - A hártyás-szárnyúak (Hymenoptera) rendjéből két hazai (Chrysis Páveli Mocs. és Anthrena Páveli Mocs.) és egy kis-ázsiai faj (Athalia Páveli Mocs.) viseli nevét, úgyszintén egy szőcske-féle, az Isophya Páveli Brunner, melyet szintén Kis-Ázsiában Brussza mellett fedezett fel.
Emellett lepkefaunánkat is több, nálunk előbb nem észlelt fajjal gyarapította, minők: Thecla ilicis ab. cerri Hb., Naclia punctata v. hyalina Frr., Eucrostis indigenafa Vili., Gnophos Stevenaria B., Eubolia arenacearia v. flavidaria Ev., Cidaria cyanata Hb., C. adumbraria H.-S., C. literata Don., Eupithecia fenestrata Mill. stb., sőt 1900-ban a Tengermelléken egészen új Geometra-fajt is fedezett fel, mely még a leírásra vár és mely kétségkívül az ő nevét fogja viselni. Nevéről különben elnevezte Dr. Uhryk Nándor az Epichnopteryx undulella-, A. Aigner Lajos pedig a Colias Edusa-nak egy-egy fajváltozatát.
Irodalmilag keveset működött. Azonban kiváló érdeme, hogy Dr. Horváth Gézával szövetkezve, 1874-ben elsőnek állította össze a hazai Macrolepidopterák rendszeres jegyzékét (Magyarország nagy-pikkelyrepűinek rendszeres névjegyzéke: M. Tud. Akad. math. és termtud. közi. XII. 1874. 25—74. 1.), melyben az erdélyi, horvátországi és tengermelléki fauna mellőzésével 996 fajt sorolt fel, 60 faj változattal. Húsz évvel utóbb a Kir. m. Természettudományi társulat által a Millennium emlékére kiadott „A magyar birodalom állatvilága" (Fauna regni Hungáriae) részére A. Aigner Lajossal és Dr. Uhryk Nándor-ral elkészítette a magyarországi lepkék katalógusát (Budapest, 1896. 82 1.), melyben a nagy-lepkék (Macrolepidoptera) csoportjából 1382 faj és 321 faj változat, az apró-lepkék (Microlepidoptera) csoportjából pedig 1246 faj és 26 fajváltozat, összesen 2628 lepkefaj és 347 faj változat van felsorolva.
Már előbb összeállította Délmagyarország lepkefaunáját is (Délmagyarország állattani tekintetben: összeállította Tömösváry Ödön. Pillangók Pável János-tól: M. orv. és term. vizsg (munk. XXIII. 1886. 149-152. 1.), legújabban pedig a Zichy-expeditio alkalmával Csíki Ernő által gyűjtött lepkék jegyzékét (Zichy Jenő gróf harmadik ázsiai utazása. II. kötet. Budapest, 1901, 71-77. 1.)
Lepkészeti megfigyeléseinek és észleleteinek gazdag tárházá-ból csak igen keveset hozott a nyilvánosságra. Ezek a követke-zők: Egy zsákhordó pillefajról (Epichnopteryx undulella): Rovartani Lapok I. 1884. 75—77. 1.; Eltérő színezetű pillangó (Epinephele Janira): ü. o. 1. 1884-. 185—186. 1.; Két érdekes araszoló pille (Cidaria capitata és cyanata): U. o. I. 1884. 209. L; II. 1885. 195. 1.; A hernyókifujás: U. o. III. 1886. 121-123.1., A Mezőség lepke-faunája : U. o. IV. 1897. 104-107. 1.; Kirándulás Besztercze-Naszód vármegyébe: U. o. V. 1898. 17-18. 1.; Az Oxytrypia orbiculosa történetéhez : U. o. VI. 1899. 17. 1.; Adatok Magyaror-szág Lepidoptera-faunájához: Természetrajzi Füzetek V. 1881. 197. 1.: Újabb adatok Magyarország lepke-faunájához: U. o. XX. 1897. 71-77. 1.
Utazásaiban, kirándulásaiban számtalan, olykor igen vesze-delmes kalandon esett keresztül. Különösen szerette kisázsiai élményeit felemlíteni. Így midőn az Olympus-hegyre lóháton ment fel, fent a legszebb idő volt, lent pedig menydörgött és villámlott. Később nagy pocsolyához értek, a melyen Sárváry, 1849-es magyar menekült, ki Sztambulban lakott és kit Frivaldszky vezetőül és tolmácsul szegődtetett, - Pávelt hátán vitte át, míg az öreg urat két ló hátához kötött széken szállították át. Egy török házban, melybe megpihenni betértek, a kapu alatt befőtt rózsával kínáltak meg őket, ezzel tudtukra adván, hogy szívesen látott vendégek. Gemliken egyik este künn ültek a szabad ég alatt, midőn házi gazdájuk, hogy kimutassa tiszteletét vendégei iránt, kis tűzijátékot rendezett; ugyanis meggyújtott a közelben levő két száraz mohos fát, a mi a sötét éjszakában páratlan látványt nyújtott.
Ugyancsak Gemliken történt, hogy Pável, minden intés ellenére, egyedül kijárt s egy kertbe tért be, a hol szép Polyommatusok röpködtek, észre nem véve, hogy ott egy török nő szederleveleket gyűjtött selyemhernyói számára. A mint megpillantotta a nő, futásnak indult, egyre „Gyaur-, Gyaurt" kiáltva, mire két fegyveres férfi sietett elé, keresve Pávelt, ki menekülvén, fa mögött meghúzódott: ha ráakadnak, életével lakolt volna könnyelműségeért.
Az izmidi öbölben pedig oly borzasztó vihar érte őket, hogy a hullámok a csólnakot mint labdát dobálták ide-oda; a hajós igyekezett partra evezni, de az ár egész erővel csapta partnak a ladikot, úgy hogy alig tudtak abból kiugrani.
Nem csekélyebb veszély fenyegette Pávelt 1882-ben, midőn Mehádia vidékén Mihelu Buzari kedvelt vezetőjével néhány napra felment a Murmunto Feti nevű havasra, melyen éjjeli szállásra betértek egy kalibába, hol a gazda elég mogorván fogadta Ugyan, de megengedte, hogy ott háljanak. Mikor elhelyezkedtek, vezetője, ki a gazdában valamikor híres rablóvezért ismert fel, kezébe nyomta a pisztolyt és figyelmeztette a veszedelemre, Ő maga jól aludt, de a megrémült Pável szemére nem jött álom, bárha nagyon ki volt merülve, mert észrevette, hogy gaz dája, ki éles fokost tartott kezében, nagyon vizsgálódva nézte őt. Kérdezte is több ízben, miért nem alszik? Pável pedig egyre azt hajtogatta, hogy csöppet sem álmos, örömmel üdvözölte a hajnak, felköltötte vezetőjét s útnak indultak. Gazdájuk utánuk kiálltott, hogy este térjenek be újra hozzá. „Az ördög jön tehozzád vissza!" szólt a vezető, midőn kissé távol voltak.
Habent sua fata - entomologi !
Rovartani Lapok VIII. kötet Budapest, 1901 132-136
