A felsorolt fajok a gyűjteményemben találhatók, legtöbbjükből néhány példány a Magyar Természettudományi Múzeum Hymenoptera Gyűjteményében (MTM) is van, a néhány védett fajt begyűjtésük és meghatározásuk után szabadon engedtem.
Chalybion femoratum (Fabricius, 1802) – A gyakori lopódarazsak sárgyűjtögető munkáját tanulmányoztam 1996. VII. 8-án Érden, a Parkváros egyik utcájában, amikor hirtelen a Chalybion femoratum (Fabricius, 1802), az acélkék lopódarázs egy példánya szintén a víztócsa víztócsa szélén, a fészkéhez sárcsomót kapart. A xerotherm élőhelyek lakója, csak a legmelegebb, déli órákban aktív. A Bükk északi oldalán, Radostyánban 2003. VII. 2-án is észleltem ezt az acélkék lopódarazsat, amint egy épület padlásterébe naponta többször is besurrant. Ritka, hazánkban csupán néhány lelőhelyről ismert (Józan 1985). Dél-Európában és Nyugat-Ázsiában elterjedt.
Sceliphron curvatum (Smith, 1870) – A barnalábú lopódarázs terjeszkedéséről a Rovarász Híradó 2001. áprilisi számában olvashattunk. Előnyomulását jelzi, hogy azóta Bács-Kiskun megyében Gemencen (Dusnok: Lenesi-erdő) és a Vadkerti-tó partján (Soltvadkert) 2002 júniusában is felfedeztem. A barnalábú lopódarázs elérte az Északi-középhegységet is. Radostyánban 2003. VII. 9-én egy nőstény példányt gyűjtöttem.
Megascolia maculata maculata (Drury, 1773) (= M. flavifrons haemorrhoidalis Fabricius 1787) – Érden, a Mester utcában 2002. VI. 9-én, egy garázs padlástere körül repdesett. A védett, 40 mm hosszú óriás-tőrösdarázs dúsan szőrözött sötét testéről, a potrohát díszítő nagy sárga foltokról könnyen felismerhető. Szarvasbogarak, orrszarvú bogarak lárváiba helyezi petéit. Korábban főleg az Alföldön fordult elő, mára jóval ritkább, csaknem a kipusztulás szélére jutott.
Protichneumon pisorius (Linnaeus, 1758) – A védett jelenlétét az érdi Parkvároshoz közeli kevertlombú erdőkben észleltem 1996. V. 26-án. Szárnyai füstösek, fekete torából emelkedik ki a sárga pajzsocska, potroha vöröses barna. Foktőn 2002. IX. 6-án virágzó borostyánon, valamint Zubogy (Borsod-Abaúj-Zemplén m.) határában podagrafüvön.2002. VII. 4-én figyeltem meg.
Larra anathema (Rossi, 1790) – Foktőn hársfa alatt 1997. VII. 17-én és 1999. VII. 25-én, Kalocsán egy húsboltban 2002. VII. 11-én Soltvadkerten, a Vadkerti-tó partján, 2003. VI. 14-én fűcsomók között leltem rá a 24 mm-es tücsökölőre.
Sphex funerarius (Gussakovskij, 1943) (= S. rufocinctus Brullé, 1832) – Foktőn, a Duna parti nyárfairtáson 2002. május végétől szeptember közepéig tömegesen fészkelt. Melegkedvelő. A mintegy 1 km hosszú irtáson kb. 150–200 szöcskeölő tevékenykedett. Előfordult, hogy egy 2 négyzetméteres területen kolóniaszerűen 10–15 homokba vájt üreget is megszámoltam. Itt is, ott is veszekedő darazsakat láttam, mert a nőstények folyton a megbénított szöcskéken marakodtak. Mihelyt egy újabb darázs érkezett zöld vagy barna színű nagy szöcskével, a többiek azonnal megtámadták, és általában el is vették tőle a prédát. A hím szöcskeölők jórészt az aranyvessző és a selyemkóró virágzatán nektárral táplálkoztak.
Prionyx kirbii (Van der Linden, 1827). – A Foktő melletti nyárfairtáson jóval kevesebb, hasonlóan tevékenykedő, a hátlemezeit viszont díszítő vékony, fehér szegélyről felismerhető karcsú sáskairtót láttam.
Stigmus solskyi (Morawitz, 1864) – nagyszárnyjegyű kaparódarázs; Spilomena troglodytes (Van der Linden, 1829) – tripszölő darázs; Nitela spinolae (Latreille, 1809) – Spinola-darázs. Mindhárom faj meleg- és szárazságkedvelő, ritkák, csak néhány helyről ismerjük őket. Előszeretettel látogatják a gyümölcsfák leveleit, ahol a levéltetvek által kibocsátott mézharmatot fogyasztják. Megtalálásuk annál is inkább figyelemre méltó, mert csupán 2,5– 5 mm-es fajokról van szó. Koltai Tünde a Spinola-darazsat 2003. júniusában kiszáradt fatörzsön Soltvadkerten is gyűjtötte, én pedig a kertünkben szúette kerítéseken kémcsővel fogtam belőlük. Eddig 8 lelőhelyét ismertük Magyarországon (Józan 1985). A tripszölő darazsat 2002 szeptemberében Siófokon, kiszáradt nyárfatörzseken együtt is gyűjtöttük. Júniustól szeptemberig mindhárom faj – habár kis egyed számban –, de rendszeresen megtalálható Foktőn. A kiszáradt fatörzsek biztosítanak számukra megfelelő élőhelyet, mert az elhagyott szújáratokban építik fészkeiket.
Rhopalum coarctatum (Scopoli, 1763) – A fekete szitást Foktőn, júniustól szeptemberig szúette gerendákon és gyümölcsfák leveleiről gyűjtöttük.
Ammoplanus handlirschi (Gussakovskij, 1931) – A 2,5–3 mm-es törpe kaparódarázs Foktőn 2002. májusában téglakerítés repedéseiben építette ivadékbölcsőit. Világossárga szárnyjegye feltűnően nagy. Hazánkban igen szórványosan, főleg hegy- és dombvidékeinken került elő.
Ectemnius fossorius (Linnaeus, 1758) – Az óriás-szitásdarazsat Foktőn 2002. IX. 3-án virágzó borostyánról gyűjtöttem. 18 mm. Erdőkben fordul elő, hideg- és nedvességkedvelő, ritkább faj.
Batazonellus lacerticida (Pallas, 1771) – A pompás útonállódarazsat Foktőn 2002. augusztusában figyeltem meg. Védett, 20 mm körüli faj. Az irtás homokos talaján kaparja ki ivadékbölcsőjét.
Megabombus argillaceus (Scopoli, 1763) – A délvidéki poszméhek Foktőn harangvirágon, orgonán és lóherén fogyasztották a nektárt. A Vörös Könyv szerint a kipusztulás közvetlen veszélyébe került. Foktőn áprilisban, májusban évenként megjelenik. Tora sárga, középen fekete szalaggal, potroha teljesen fekete, szárnyai lilásan füstösek.
Bethylus cephalotes (Förster, 1860) – Foktői gyűjtési időpontok: 2000. VIII. 12, IX. 20, 26, X. 16, 25, XI. 9, 14, 2001. II. 9, III.12, IV. 18, X. 31, XI. 8, 2002. I. 29, II. 2, X. 23. 3–4 mm hosszú.
Pristocera depressa (Fabricius, 1805) – A foktői töltésen fűhálózással 80 nagy bogárölődarazsat 2002.X.8. és XI.27. között a gát keleti naposabb oldalán gyűjtöttem. Színe fekete, potrohának eleje azonban piros. A nőstény barna színű és szárnyatlan.. Csak hímeket találtam; a nőstények sokkal ritkábban kerülnek elő, mint a hímek. A MTM-ban mindössze három nőstényre bukkantam: 1934. III. 28. Túrkeve (leg. Balogh J. det. Móczár L. coll. Móczár M.), valamint: évszám nélkül, III. 28. Kalocsa (leg. Thalhammer J.) és egy példány évszám és hely nélkül, IV. hónapból. Nagy ritkán előfordul, hogy az 1–3. potrohszelvény is fekete, és a szokásos piros szín helyett csak halvány nyomokban lelhető fel bordó színárnyalat. 2003. X. 13-án ugyancsak a gáton egy teljesen piros potrohú egyedet fűhálóztam. Kora tavasszal (márciusban-áprilisban) lehet velük ismét találkozni. A szakirodalom szerint a hímek testhossza 7–9 mm között mozog, azonban az általam begyűjtött egyedek között 5.5 mm-es és 11 mm-es példány is megtalálható. Pattanóbogarakban (Elateridae) élősködik. A MTM-ban a a hímek következő adatait találtam évszám nélkül, III. 28, Kalocsa (leg. Thalhammer J.) és 1988. X. 16,, Balatonkenese, Sósi-rétek (leg. Podlussány A.). A Fertő-Hanság Nemzeti Park meghatározatlan anyagában az alábbi adatok voltak: 1995. IX. 27. Mosonszolnok (leg. Rozner I.), 1995. X. 12., Lébény, legelő (leg. Podlussány A.), 1996. IV. 18., Újrónafő (leg. Podlussány A.)
Szintén igazi ritkaságnak számítanak az ollósdarázsfélék (Dryinidae). Ektoparaziták. Ollóik segítségével néhány milliméteres kabócalárvákat ragadnak meg, és ezekre helyezik petéiket. A nőstény ollósdarázs, miután szúrásával megbénítja áldozatát, rendszerint felviszi egy lehajló fűszálra. Fejjel lefelé helyezkedik el úgy, hogy hátulsó lábaival a fűszálba kapaszkodik, míg ollós lábaival a kabócalárvát tartja. Miután petéjét rajta elhelyezte, a lárva mocorogni kezd, majd rövidesen a szúrás okozta kábulatból magához tér, és folytatja megszokott életét. A megfertőzött kabócalárvákat könnyű felismerni, mert hátukon, vagy potrohukon kidudorodnak a darázs fejlődő lárvái. Legeredményesebben réteken gyűjthetjük őket fűhálózással áprilistól októberig.
Gonatopus lunatus (Klug, 1810) – A karcsú ollósdarázs foktői gyűjtési időpontjai: 1999. X. 30, 31, 2000. IX. 2. 2001. VI. 24, VIII. 29, 2002. IX. 6, 11. Nőstényeit hangyafészekből, vagy annak közvetlen közelében gyűjtöttem. Az ollósdarazsakat leginkább a fűszálakon lehet észrevenni. 2003. augusztusában egyszerre 10 egyedet számoltam meg.
A kúpfejűdarázs-félék (Embolemidae) egyetlen európai képviselője az Embolemus ruddii (Westwood, 1833), az őszi kúpfejűdarázs. Foktőn a Duna töltésén, fűhálózással 2002. XI. 12-én és XI. 15-én 3 hím példányát gyűjtöttem. A MTM-ban további két példányt találtam, melyeket a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban gyűjtöttek: 1 hím, 1995. IX. 27, Lébény, Tölösi-erdő, nyíres (leg. Podlussány A.), és szintén 1 hím, 1995. X. 11, Lébény, Tölösi-erdő, nyíres (leg. Podlussány A.). A hazánkban az elmúlt 110 évben gyűjtött példányok száma tehát 23, melyekből 9 példány Foktőn került elő.
Ezúton is kifejezem hálás köszönetemet dr. Móczár László professzornak, aki önzetlen szakmai segítséggel cikkemet revideálta.
Irodalom: Józan Zs. (1985): Dél-Dunántúl kaparódarázs (Hymenoptera, Sphecoidea) faunájának alapvetése. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 29.
Írta: Sípos Bánk Botond
Forrás: Rovarász Híradó 38. 2005
