A méhek a földtörténet során a korai kréta időszakban jelentek meg, úgy 130 millió évvel ezelőtt, a kétszikű virágos növényekkel párhuzamosan. Őseik ragadozó darazsak voltak (a mai kaparódarazsak családjai a méhek legközelebbi rokonai), melyekre bizonyos, még ma is élő, ősibb bélyegeket hordozó fajok igencsak hasonlítnak. A legrégebbi ismert méhet 2006-ban, borostyánba zárva találta George Poinar rovarász, az Oregon Állami Egyetem munkatársa. A lelet Észak-Burmából, Mianmarból származott, és korát százmillió évre becsülték. A rendszertanilag a Melittosphex nembe sorolt méh a pollengyűjtő mai méhek egy kihalt oldalágába tartozott, testének szőrein pedig még néhány ősi virágról származó pollenszemet is találtak.
A legrégebbi ismert méh – borostyánba zárt lelet (Melittosphex)
Az első poszméh fosszíliák 38-26 millió évesek, az oligocén korból származnak, de a csoport megjelenések ideje nem ismert. Nagyméretű rovarok lévén a borostyánba záródás esélye is kisebb, így sajnos kevés lelet áll a tudósok rendelkezésére. Molekuláris filogenetikai vizsgálatok alapján keletkezésüket 40-25 millió évvel ezelőttre becsülik, válaszul egy globális lehűlési periódusra az eocén és oligocén határán, amikor is a nagyobb testméret és a szőrös bunda előnyt jelenthetett a hideg elviselésére. A poszméhek valószínűleg Ázsiában jelentek meg először, ahol még ma is nagy fajdiverzitással találkozhatunk, például a Tibetet kelet felől határoló hegyekben és a közép-ázsiai hegységekben. Ázsiából terjedhettek tovább Európába, majd Észak-Amerikába 20 millió éve, végül Dél-Amerikába 4 millió évvel ezelőtt.
A nálunk is élő európai háziméh (Apis mellifera) genetikai állományának vizsgálata alapján Afrikából települt be Európába, legalább két hullámban, ami megmagyarázza, miért is különbözik a Kelet- és Nyugat-Európában előforduló háziméhek genetikai állománya. Európából már a telepesek vitték magukkal az első kaptárokat az Újvilágba a 17. században, ahol újabban az afrikai eredetű, úgynevezett gyilkos méhek bizonyos területeken hibridizálódtak a már régebben jelen lévő európai háziméhek egy részével. Előbbit eredetileg Brazíliába telepítették be, de onnan az 1950-es évek második felétől terjedésnek indult észak felé.
Ma körülbelül 250 poszméh faj él a Földön, melyek a legújabb rendszertani besorolás szerint mind egyazon Bombus nembe tartoznak. Többségük társas életmódot élő poszméh, melyek egy ivaros nőstény (anya, királynő) által alapított, javarészt steril, csökevényes ivarszervű nőstényekből (dolgozók) álló családközösségekben élnek. Van azonban 45 kolóniaélősködő életmódot folytató poszméhfaj, melyeket korábban külön nembe (Psithyrus) is soroltak. Ezek a méhek nem nevelnek dolgozó kasztot, helyette valódi poszméhek fészkeibe furakodnak, és ott teszik le petéiket, átvéve az uralmat a fészek felett, a régi dolgozókat saját, ivaros utódaik felnevelésére kényszerítve.
A poszméhfajok csoportosítására, klasszifikációjára a múltban több kísérletet is tettek, részben a test színezete alapján. Ez a megközelítés azonban kevéssé megbízhatónak bizonyult, részben a fajon belüli változatosság, másrészt a fajok közti hasonlóságok miatt. Ez persze a nevezéktanban is sokszor félreértésekhez vezetett, ma is sok fajnak számos szinonim neve létezhet. A hímek ivarszerve alapján történő fajmeghatározás megbízhatóbb lehet, de leginkább a molekuláris vizsgálatok segítettek tisztázni a faji határokat. Ezek alapján szinte minden poszméhfaj besorolható két nagy klád valamelyikébe: a „rövid arcúak” és a „hosszú arcúak” közé. A két csoport tagjai ökológiai és viselkedési szempontból is sokban eltérnek. A hosszú arcú fajok hosszú nyelvükkel a mélyebb tölcséres virágok nektárját is elérik, míg a rövidebb arcú, rövid nyelvű fajok erre nem képesek. Emellett sokszor eltérőek a fészkelési szokásaik is, az egyik csoport mélyebben, míg a másik inkábba a földfelszín közelében építi fészkét. De minderről részletesebben a következő fejezetekben olvashatnak a kedves olvasók…
Szerző: dr. Kovács-Hostyánszki Anikó
MTA Ökológiai Kutatóközpont, Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás Kutatócsoport
