A méhek fejlődése I.
2014. március 14. írta: acheta

A méhek fejlődése I.

A méhek fejlődése petétől kifejlett rovarig: fészeképítés, táplálás, bábozódás, élettartam

1. rész Bombus terrestris

Szerző: Vaskor Dóra

A hártyásszárnyúak rendjébe tartozó rovarok (darazsak, hangyák és méhek) egyedfejlődésük során négy különböző fejlődési stádiumon esnek át. Ezek a pete, lárva, báb és végül a kifejlett rovar. Ezt nevezzük teljes átalakulásnak. „Méhek” gyűjtőszó alatt azonban nem csak a nagy kolóniákat alkotó háziméhekre gondolunk, hanem magányos életmódú fajokra is. A két csoport fejlődésmenetében érdekes különbségekre lelhetünk. A magányos méhek életük során kevés, viszonylag nagyméretű petét termelnek. A fában fészkelő fadongó (Xylocopa) fajok a rekordtartók. A kb. 30 mm testhosszúságú nőstények 15 mm-es petét hoznak létre, azaz a testméretük felével megegyező méretű utódoknak adnak életet. Ezzel szemben a társas életmódú fajok királynői – amilyen az év rovarának választott földi poszméh (Bombus terrestris) is – egyetlen nap leforgása alatt tetemes mennyiségű petét rakhatnak le. Ezek általában kisebbek, mint a magányos fajoké, kb. 1,5-2 mm hosszúak.

feszkeles_02.jpgBombus sylvarum
Nick Owens, BWARS.com

A poszméhek életciklusa az előző évben megtermékenyített nőstény ébredésével kezdődik, melynek időpontjában nagy különbségek lehetnek fajok között. A földi poszméh anyák például már késő februárban, március elején megkezdik aktivitásukat, míg az erdei poszméh (Bombus sylvarum) csak késő májusban, júniusban kezdi meg a fészeképítést. Egyes fajok földalatti üregeket, elhagyott kisemlős járatokat foglalnak el, mások föld feletti fészket készítenek fűcsomók, összehordott növényi anyagok között. Az angliai Bombus hypnorum fán fészkelő poszméh néven is ismert, mert hajlamos fán költő madarak birtokainak kisajátítására, ezzel egy csapásra megoldja a fészekanyag gyűjtésének problémáját. Azért a poszméhek is képesek fészekanyag gyűjtésére – száraz füvek, állati szőrök, növényi anyagok formájában –, de ezt általában nem repülve, hanem a földön cipelve szállítják. 

feszkeles_01.jpgBombus hypnroum
Nick Owens, BWARS.com

Amint a telet átvészelt anya megtalálta az alkalmas fészkelő helyet, virágport hord be az üregbe, melyet kis „labdaccsá” formáz. Erre a kis pollengolyóra helyezi el első petéit (6-12 db-ot) majd potrohának viaszmirigyei által termelt viaszból egy kis kupolát épít a peték fölé, és testével melengeti azokat, hogy biztosítsa a fejlődéshez szükséges hőmérsékletet. A fiatal lárvák kb. 4 nap elteltével kelnek ki, és ezt követően felélik a csomag pollentartalékát, melyet az anya folyamatosan pótol. Ebben az időszakban különösen fontos a megfelelő tápláléknövények elérhetősége a kolónia fennmaradásának érdekében.

Ebben a fázisban a fiatal lárvák még egy közös „kamrácskában” nevelkednek. A lárvák etetése szempontjából két csoport különíthető el. Az egyikben a lárvák ezután is együtt maradnak és a kamra aljára halmozott pollenből táplálkoznak, először az anya, majd később, a kolónia bővülése után a szorgalmas dolgozók jóvoltából.  A másik csoport esetében a lárvák egy idő után külön-külön kis költőkamrákba, ivadékbölcsőkbe kerülnek. Ezeket aztán a dolgozók egyenként látják el a nektárból és pollenből képzett, visszaöklendezett táplálékkal. Az utóbbi csoport könnyen tenyészthető, ezért tudásunk legjava is ilyen fajok megfigyelésén alapul. Ide tartozik a földi poszméh is.

A lárvális fejlődés után a fejlődő állatok selyemből készült gubót (kokont) szőnek maguk köré, és bebábozódnak. Ebben további 14 napot töltenek el, így a kifejlett állatok kialakulása összességében csaknem egy hónapot vesz igénybe. A bábbőrt levető poszméhek szőrzete ezüstös, csak órák múlva nyeri el kontrasztosabb színezetét. A kikelő nőstények ezután részt vállalnak az anya többi utódjának gondozásában, illetve a táplálékgyűjtésben. Az anya egyre inkább felhagy a gyűjtéssel, és minden energiáját újabb utódok létrehozásának szenteli. A táplálékgyűjtésen túl a fészekben tevékenykedő egyedek szárnyuk mozgatásával biztosítják a fészek levegőztetését, testük melegével segítik a fejlődő fiatalabb egyedeket. Számuk 350 körüli is lehet a szezon végére, ám nem minden faj nevel ennyi dolgozót. A sarkkör közeléig felhúzódó fajok gyakran csak egy dolgozó generációt nevelnek fel (vagy egyet sem) az ivaros generáció kikelése előtt, a rövid szezonnak köszönhetően.

A kolónia legnagyobb méretét – fajtól függően – május-augusztusban éri el. Ekkor a fészekben termékeny hímek és nőstények (leendő anyák) kezdenek nevelődni. A hártyásszárnyúak esetében a hímek haploidok, azaz sejtjeikben az örökítőanyagnak csak az anyai információja van jelen, minthogy megtermékenyítetlen petékből fejlődnek. A nőstények diploidok, azaz mindkét ivar információját tartalmazzák. Ebből következik, hogy csak a megtermékenyített anya képes szabályozni, hogy nőstény vagy hím utódokat képezzen. Az erre irányuló vizsgálatok azt mutatják, hogy a dolgozók által lerakott hímek kis mennyiségben vannak jelen a kolóniákban, köszönhetően annak, hogy az anya feromonjaival kordában tartja a dolgozók szaporodását. A nagyobb táplálékigénnyel rendelkező új anyák teljes kifejlődésük után elhagyják a kolóniát, jókora zsírraktárakkal a testükben. A hímek hozzájuk hasonlóan távoznak. Innentől kezdve életük a virágok megporzását biztosító táplálékkeresésben és párkeresésben teljesedik ki, mellyel a következő évi szaporulatot, így a faj fennmaradását biztosítják. 

feszkeles_03.jpgBetekintés a poszméhek fészkébe

A hímek jellegzetes párkereső viselkedést mutatnak. Fajra jellemző magasságban (egy kiálló kőtől a lombkorona szintig) leadják lábi mirigyeikben termelődő feromonjukat, és nap közben „járőrözve” várják az erre érkező partnert. Az egyes fajok különböző összetételű feromon termelnek. Ez, illetve a feromon elszórásának magasság az, ami a nőstények dolgát megkönnyíti az azonos fajú partner megtalálásában. A közvetlen terepi megfigyelések és molekuláris biológiai bizonyítékok alapján is egyes fajok csak egyetlen alkalommal párzanak, míg megint mások, pl. a már említett Bombus hypnorum többször. A párzást követően a megtermékenyített nőstények feltöltik téli zsírraktáraikat, és téli szállást keresnek. Ezek a sarkkörök közelében többnyire déli tájolásúak, hiszen itt olvad el először a hótakaró. Mivel a poszméhek nem rendelkeznek kifejezett ásóapparátussal, így a hibernációra felkészült nőstények laza talajba ássák magukat. A hímek a párzás után rövidesen elpusztulnak.

A fészek dolgozói közben egyre idősebbek és letargikusak lesznek, egymásra támadnak, esetenként meg is ölik az anyát. A kolónia maradék egyedeivel a hűvösödő őszi időjárás és a táplálékhiány végez.

Az egyéves ciklus alól persze vannak kivételek. Új-Zélandon, ahol a földi poszméh nem őshonos, hanem betelepített faj, a szaporodás és fészekkészítés egész évre kiterjedhet a kiegyenlítettebb klímának köszönhetően. A trópusokon a poszméhfészkek hatalmas méreteket is elérhetnek, több ezer dolgozóval.

A poszméhekhez nagyon hasonló küllemű, ún. álposzméhek szintén egyéves ciklussal rendelkeznek, azonban nem építenek saját fészket, hanem a „valódi” poszméhek fészkeit veszik át. Megölik az anyát, és átveszik peterakó szerepét.  A poszméh dolgozók pedig nevükhöz méltó szorgalommal, észrevétlen nevelik fel a kolóniaélősködő utódait. 

A bejegyzés trackback címe:

https://rovarok.blog.hu/api/trackback/id/tr655859982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása