Kedves tagtársak, rovarászok! Rossz hírt kell közzétennem. Torkom elszorul, végtelenül szomorú vagyok. Rengeteg kérdést szerettem volna még feltenni neki. Emléke és szakmai munkája mindennapjaimat elkíséri, kitartást és a zsizsikek szenvedélyes szeretetét fogja bennem erősíteni.
György Zoltán (zsizsikes)
2014. szeptember 23-án, életének 97. évében elhunyt Jermy Tibor egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az MTA Biológiai Tudományok Osztályának volt elnöke. A mezőgazdasági-növényvédelmi kutatások kiemelkedő személyisége, iskolateremtő tudósa volt. Nevéhez több, a rovarkártevők elleni biológiai növényvédelem fejlődése szempontjából meghatározó jelentőségű eredmény fűződik.
Jermy Tibor 1917-ben született Lőcsén. Természetrajz-kémia szakos tanári oklevelét 1942-ben szerezte. A pályáját borvegyészként kezdte, majd pályafutása korán összekapcsolódott a Magyar Tudományos Akadémiával: 1949-től tudományos munkatársként kezdett el dolgozni az MTA Növényvédelmi Kutatóintézetében, amelyet 1978-as nyugdíjba vonulása előtt kilenc évig igazgatóként is vezetett.
Tudományos kutatásai középpontjában a kultúrnövények rovarkártevőinek vizsgálata állt. Nevéhez fűződik a biológiai növényvédelem hazai megalapozása. A múlt század 50-es és 60-as éveiben jelentős szerepe volt az országos fénycsapdahálózat kiépítésében, ami megteremtette a közvetett növényvédelmet segítő rovarmonitorozás lehetőségét. Tervei szerint készült el 1957-re az MTA Növényvédelmi Kutatóintézetének keszthelyi laboratóriuma, ahol korszerű körülmények között folytathatta agrozoológiai és agroökológiai vizsgálatait.
Tudományos eredményei elismeréseként 1976-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1985-ben pedig rendes tagjává választották. Aktívan részt vett az MTA Biológiai Tudományok Osztályának munkájában: 1980 és 1987 között elnökhelyettesként, 1987 és 1990 között pedig az osztály elnökeként irányította a testületet. 1969-től 1972-ig a Magyar Rovartani Társaság elnöki tisztét töltötte be, 1969-től 1977-ig a Magyar Agrártudományi Egyesület Növényvédelmi Társaságának elnöke, 1977-től tiszteletbeli elnöke volt. 1992-ben tagjai közé választotta a Brit Ökológiai Társaság (British Ecological Society).
Tudományos eredményeit, példamutató pályáját 1983-ban Állami Díjjal ismerték el, 1992-ben pedig az MTA Elnöksége által odaítélt Akadémiai Aranyérmet vehette át.
forrás: http://mta.hu/mta_hirei/elhunyt-jermy-tibor-biologus-az-mta-rendes-tagja-135063/