Szerző: dr. Sárospataki Miklós
SZIE Állattani és Állatökológiai Tanszék
A poszméhekre szinte minden fejlődési alakjukban számos ellenség leselkedik ragadozók, paraziták és kórokozók formájában. A legtöbb poszméh ellenség biológiája nem ismert részleteiben, hiszen a poszméhekkel sokkal kevesebb vizsgálat foglalkozik, mint a háziméhekkel, így természetes ellenségeik is kevésbé kutatottak. Ugyanakkor a poszméhek életére nagyon nagy hatással vannak ezek a szervezetek, amit az mutat legjobban, hogy a pl. Új-Zélandra betelepített poszméhfajok, felszabadulva a ragadozók és paraziták nyomása alól, sokkal nagyobb létszámban és jelentősen életképesebb populációkban élnek ott, mint európai „őshazájukban”, ahol szép számú természetes ellenségük erősen korlátozza őket. Pl. a Bombus ruderatus (ligeti poszméh) egész Európában ritka, és visszaszorulóban lévő faj, ugyanakkor Új-Zéland teljes területén megtalálható, méghozzá meglehetősen magas egyedszámokkal.
Általános nézet szerint a virágokon mozgó-gyűjtő poszméheknek viszonylag kevés valódi ragadozójuk (predátoruk) van. A poszméhek predátorai között első helyen mindenképpen a madarak szerepelnek, ezek közül is talán legfontosabb a gyurgyalag (Merops apiaster, ld. 1. kép), de megemlítendők még egyes légykapó és gébics fajok is (Muscicapa és Lanius spp.).
No persze az ízeltlábúak között is akadnak azért olyan ragadozók, amik fogyaszthatják a poszméheket. A hálószövő pókok hálója általában túl gyenge ahhoz, hogy egy nagytestű poszméhet röptében megállítson, de például a virágokon leselkedő karolópókok gyakran ejtenek el poszméheket (ld. 2. kép). A rovarok közül pedig talán a legfontosabb poszméh ragadozók a rablólegyek, amelyek a szitakötőkhöz hasonlóan röpülő rovarokat zsákmányolnak, és így a poszméhek is fontos táplálékul szolgálhatnak nekik (ld. 3-4. kép)
Ugyanakkor a poszméh fészkeknek számos ragadozójuk, károsítójuk van, még a nagyobb testű emlősök között is, mint amilyen pl. a borz (Meles meles) vagy a róka (Vulpes vulpes), melyek kiáshatják a fészkeket, és elpusztíthatják a kolóniát, elfogyasztva a fiasítást és a felhalmozott táplálékkészleteket egyaránt. A kisebb testű fészekragadozó emlősök között megemlítendő a menyét (Mustela nivalis), a vakond (Talpa europea) valamint egyes cickány és pocok (Sorex és Microtus spp.) fajok is. Tulajdonképpen fészekpredátornak tekinthetők a viaszmolyok is (Aphomia sociella), melyek a háziméhek fészkei mellett a poszméh fészkeket is károsíthatják. A kifejlett lepke a fészekbe rakja petéit, és a kikelő hernyók nemcsak a viaszépítményeket és a felhalmozott táplálékot falják fel, hanem a poszméh lárvákat és bábokat is. A hernyók szövedéket készítenek maguk köré, így a poszméhek nem férnek hozzájuk, gyakorlatilag egyáltalán nem tudják megakadályozni a pusztítást. Egy erősebb fertőzés gyakran a teljes fészek pusztulásával jár.
A poszméheket számos parazitoid szervezet is károsíthatja, melyek elsősorban a legyek és darazsak csoportjaiból kerülhetnek ki. A fejeslegyek családjába (Conopidae) tartozó fajok (5. kép) közül több is támadhatja a poszméheket.A nőstény legyek a virágokon ülve várják, hogy egy poszméh odaszálljon, és ekkor egy petét raknak a poszméh potrohába. A kikelő lárva először a poszméh testnedveit (hemolimfa) fogyasztja, majd a nagyobb lárvák már a potroh egyéb szöveteit is károsítják. A megtámadott poszméh még elég sokáig életképes marad, de a parazitoid lárvafejlődésének végére elpusztul, a légy pedig a poszméh potrohán belül bebábozódik. Érdekesség, hogy a fertőzés késői stádiumában a fejlődő légylárva befolyásolja a poszméh viselkedését: a gazda, mielőtt elpusztul, beássa magát a talajba, így a parazitoid bábja védett helyen, nagyobb valószínűséggel tudja átvészelni a telet.
A poszméhek másik gyakori parazitod légycsoportja a húslegyek családjába (Sarcophagidae) tartozó Brachicoma genus (6. kép). Ezek a legyek nem a virágokon fertőzik meg a gazdaállatot, hanem a poszméh fészekbe kell behatolniuk, és („elevenszülők” lévén) lárváikat a fejlődő poszméh lárvákra rakják. A parazitoidok további fejlődése csak akkor indul el, amikor a poszméh lárva gubót sző maga köré. A légylárvák ektoparazitoid módon, kívülről fogyasztják a gazdaállat szöveteit, majd a legutolsó lárvastádium elhagyja az (addigra elpusztult) gazdát, és a fészek aljára pottyanva a talajban bebábozódik. Egy poszméh lárván egyszerre akár 3-4 légylárva is kifejlődhet.
A hártyásszárnyúak közé tartozó poszméh parazitoidok egy része a gyilkosfürkészek (Braconidae) családjából kerül ki, a legismertebb faj a Syntretus splendidus (7. kép), mely gyakori endoparazitoidja több poszméh és álposzméh fajnak is. A parazitoid peterakását még sosem figyelték meg, de valószínűleg hasonló módon történik, mint a fejeslegyek esetében, vagyis a virágon táplálkozó poszméheket támadják meg a nőstények. Egy poszméhbe 10-20 (szélsőséges esetben akár 70) petét is rakhat a nőstény gyilkosfürkész. A gazda testében kifejlődő lárvák az utolsó stádiumban itt is elhagyják a gazdatestet, és a talajba beásva magukat bábozódnak.
A másik, poszméheket támadó hártyásszárnyú parazitoid csoport ahangyadarázsfélék (korábbi nevükön pókhangyák) (Mutillidae) családja. A közönséges pókhangya (Mutilla europaea ld. 8. kép) szárnyatlan, bársonyos szőrzettel borított testű nősténye behatol a poszméh fészekbe, és petéit a gazdaállat bábjaira helyezi. A kikelő lárvák fejlődésük közben elfogyasztják a poszméh bábot, majd annak gubóján belül, saját gubót is szőve bábozódnak be.
Az egyedeket közvetlenül elpusztító ragadozókon és parazitoidokon kívül számos parazita is befolyásolhatja a poszméhek életét. Ezek lehetnek vírusok, baktériumok, gombák vagy akár fonálférgek, atkák is. Az egysejtűek közül kiemelendőek a bélhámsejteket károsító paraziták, amilyen pl. a Crithidia bombi (9. kép), vagy a Nosema bombi Ezek a bélparaziták már a tavaszi, fiatal nőstények esetében is meglehetősen magas (10-20 %-os) fertőzöttséget mutathatnak, a szezon végére pedig a dolgozók akár 60-70 %-a is fertőzött lehet velük. A paraziták általában nem okoznak súlyos károkat a gazdának, amíg annak táplálékellátottsága megfelelő. Az ínségesebb időszakokban viszont, amikor a poszméhek kevesebb táplálékhoz jutnak, a bélparaziták erősen (akár 50 %-al) megemelhetik a poszméhek halálozási rátáját.
A fonálférgek közé tartozó Sphaerularia bombi érdekessége, hogy csak ivaros nőstényekben élősködik. A fertőzés a téli időszakban, a talajban nyugalmi állapotban levő nőstényeknél következik be, egy gazdaegyedet akár több fonálféreg is fertőzhet. A fertőzés után a fonálféreg ivarszerve (uterus) erősen megduzzad, és kitüremkedik a féreg testéből (ld. 10. kép). Mire a fiatal poszméh nőstények előjönnek a telelésből, a paraziták már rengeteg petét termelnek a testükön belül. Az ezekből kikelő lárvák elvándorolnak a bélcsatornába, és a gazdaállat bélsarával kiürülnek annak testéből. További érdekesség, hogy a parazita itt is befolyásolja a gazda viselkedését. A téli nyugalmi állapotból előjövő fiatal nőstény ahelyett, hogy fészket alapítana, a talajban fellelhető telelőhelyeket keresi fel, és „megfertőzi” azokat a testéből ürített fonálférgekkel. Az ilyen fertőzött anyák természetesen nem szaporodnak, és általában tavasz végére, nyár elejére elpusztulnak.
Az atkák között is nagyon sok olyan fajt találunk, amelyek poszméhekkel élnek együtt, részben parazita, részben csak kommenzalista életmódot folytatva. Jól ismert csoport például a Parasitellus genusz, melynek egyedeit nagyon gyakran, sőt olykor hatalmas tömegben lehet látni a poszméhek, elsősorban az anyák testére kapaszkodva (11. kép). Ezek az atkák nem károsítják közvetlenül a gazdaállatot, hanem csak vitetik magukat a velük, és táplálékként a poszméh fészkekben található viaszt és pollent fogyasztják, illetve bizonyos fajok a fészekben található szerves hulladékkal táplálkozhatnak. Ez utóbbi esetben már nem is beszélhetünk parazitizmusról, hanem csak együttélésről. Más atkafajok, mint például a Locustacarus buchneri (12. kép), közvetlenül a gazdaállat egyedein táplálkoznak, csökkentve annak életképességét.
Végezetül meg kell említeni, hogy a poszméh fészkekben nagyon sok olyan állatfaj is élhet, amelyek nem károsítják a méheket, hanem a fészekben található szerves hulladékokat (elpusztult egyedek, bélsár, pollen- és viaszdarabkák) fogyasztják (a fent említett atkák között is lehetnek ilyen fajok). Ezek általában semmilyen negatívhatást nem gyakorolnak a poszméhekre, sőt olykor még hasznos is lehet a tevékenységük. Sok légyfaj lárvája él ilyen módon a poszméhek fészkében, pl. a zengőlegyek (Syrphidae) családjába tartozó bundás pihelégy (Volucella bombylans), amelynek lárvái csak poszméhfészkekben tudnak kifejlődni. A kifejlett legyek nagyon hasonlítanak is a poszméhekre, és ez a mimikri ezen az egy légyfajon belül többféle színváltozatot is eredményezhet (ld. 13-15. kép), attól függően, hogy milyen mintázatú faj fészkében fejlődik az adott egyed!
A legyeken kívül számos lepkefaj lárvája is fejlődhet kommenzalista módon poszméh fészkekben. És ezeknek a kommenzalistáknak is megvannak a maguk parazitái és parazitoidjai, tehát egy poszméhfészek tulajdonképpen egy egész „mini életközösségnek” adhat otthont.
