A méhek fejlődése petétől kifejlett rovarig: fészeképítés, táplálás, bábozódás, élettartam
2. rész Magányos életmódú fajok
Szerző: Vaskor Dóra
Az előző részben már megismert, legalább részben társas életmódot folytató fajokkal szemben a magányos méheknél a kifejlett egyedek általában nem érik meg az utódok kikelését. Ennek ellenére igen fejlett utódgondozást végeznek. Közülük sokan földben fészkelnek. Fészkeik többnyire egy központi járatból és az abból oldalirányban kiágazó mellékjáratokból állnak. Ez utóbbiak végén egy-egy ivadékbölcső helyezkedik el. Ez pollen és nektár keverékével ellátott kis üreg, melyre a megtermékenyített nőstény a petéit helyezi.
A faliméhek jól formázható anyagból (pépesített növényi anyagok, sár, trágya) maguk készítik ivadékbölcsőiket. Vázként valamilyen már meglévő üreget, növényi szárat, csigaházat választanak. A hazánkban is közönséges kékfejű faliméh (Osmia rufa) olyan csöves fészkeket készít, melyekben a fejlődő utódait sárból készített válaszfalakkal szigeteli el egymástól. A párzást követően a megtermékenyített nőstény kb. 7 mm átmérőjű lyukat keres, melynek alját sárral vagy nyállal elkevert finom talajjal tapasztja ki. Erre helyezi a pollen és nektár keverékéből álló táplálékot és petéjét, melyet a következőtől egy újabb sárfallal választ el. A sárfal így a lárva egyik oldalán szemcsés marad, míg a másikon, a tapasztás miatt simára döngölődik. Ez a felületi különbség segíti a lárvát annak eldöntésében, hogy milyen irányban távozhat a fészekből. A csigalakó faliméh (Osmia aurulenta) csigaházak fészkelője. Nősténye levélpéppel képez válaszfalakat a csigaház spirális belsejében, majd a korábbi példákhoz hasonlóan az így képzett üregekbe egyesével helyezi el petéit.
Méhek fészkelésére alkalmas eszközöket mi magunk is készíthetünk. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján sok hasznos ötletet találunk fából, nádszárakból készíthető fészkelő helyekre.
A Megachile genus tagjait magyarul szabóméheknek nevezik. Nevüket fészeképítő tevékenységükről kapták, melyben szabóhoz méltó ügyességgel, a megfelelő állagú növényi levelekből darabokat hasítanak ki rágóikkal, hogy aztán a darabkákat a fészekhez szállítva ezekkel béleljék ki utódaiknak szánt ivadékbölcsőiket. Alkalmas fészkelőhelyet találhatnak házaink, kertjeink környékén is, például egy kerti locsolócsőben vagy a falak repedéseiben. Terepi sétáink során találkozhatunk a leveleken hagyott jellegzetes, kör vagy ovális alakú rágásnyomaikkal.
A hatalmas méretű petéikről híres fadongók (Xylocopa fajok) fában fészkelnek. Erős rágókkal rendelkeznek, melyek segítségével üregeiket maguk vájják puhafákba, például nyárba, fűzbe vagy égerbe. Általában hosszú életűek, gyakran megérik az utódok kikelését, mely már a háziméheknél is ismert szocializáció felé vezető út. Ismert hazai képviselőik a gyakori fadongó (X. valga) és a kék fadongó (X. violacea). Fészke egy faüreg, egymás után rakott ivadékbölcsők sorozataival.
